Névnapra mit adunk? Egy majdnem elfeledett magyar szokás

Egy novemberi reggelen valaki kis csokor virágot talál az íróasztalán. Nincs mellette kártya, csak egy cetli, rajta két szó és egy név. Nem a születésnapja van, nem is valamilyen évforduló. November 25-e van, Katalin napja – és valaki emlékezett rá.

Azt gondoljuk, ez a fajta figyelem csendben kikopóban van, pedig kevés szokásunk ilyen régi és ilyen kedves. Aki ismeri a történetét, annak könnyebb jól is csinálni.

Honnan ered a névnap?

A névnap a keresztény szentek naptárából nőtt ki. A katolikus egyház hagyományosan egy szent nevét adja a keresztségben a megkereszteltnek, hogy az példaképe és pártfogója legyen. Akinek védőszentje van, annak ünnepe is van: a szent emléknapja a naptárban. Ezt a napot ülte meg az, aki a nevét viselte – ebből lett a névnap.

A név és a naptár régen még szorosabban összetartozott. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint általános szokás volt, főleg a katolikusok körében, hogy a gyermek a születése napjához közel eső naptári nevet kapja, és sok helyen a keresztelő pap egyszerűen a születés vagy a keresztelés napjának szentjét választotta.

Mióta tartanak névnapot Magyarországon?

Legalább a 16. század óta, és ezt meglepően pontosan tudjuk. 1542. december 19-én Kanizsai Orsolya levelet írt a férjének, Nádasdy Tamásnak: két nappal Tamás napja előtt elküldte neki a „szent Tamás bélest”, mellé perecet, és vadat is rendelt az ünnepre. Bogdán István néprajzkutató ezt tartja az első ismert magyar névnapi köszöntőnek.

A szokás nem maradt meg a főúri házakban. A falvakban a gazda és a gazdasszony névnapja az egész környéket megmozgatta: jöttek a rokonok, a keresztszülők, a szomszédok, és jöttek köszönteni a gyerekek is. A néprajzi leírás egyetlen mondatban foglalja össze a lényeget: „Meghívás nincs, mert a névnapozás megtisztelés.” A protestánsok, bár a szenteket nem tisztelték, a névnapot ugyanúgy megülték.

Mit szokás adni névnapra?

A hagyomány szerint keveset és szívesen. A falusi köszöntő gyerekek gyümölcsöt, süteményt, édességet vagy egy kis pénzt kaptak, a felnőtteket megkínálták. Ma leginkább virágot adunk – nőknek ez szinte mindenütt természetes –, mellé esetleg egy tábla csokoládét, egy üveg bort, egy jó teát.

A legfontosabb része azonban nem a tárgy, hanem a mondat. Az „Isten éltessen” régi köszöntés, és ma is ugyanolyan jó, mint száz éve. Egy telefon, egy kézzel írt cetli, egy kávé, amit reggel mi viszünk be valakinek: mind névnapi ajándék, ha az ő nevére szól.

A névnap nem kér sokat. Csak annyit, hogy valaki eszünkbe jusson – egy olyan napon, amelyet nem mi választottunk, hanem a naptár.

Mekkora ajándék illik egy névnapra?

Kicsi. Ez nem szűkmarkúság, hanem a nap természete. A névnapi ajándék akkor jó, ha a másiknak nem kell viszonoznia, és nem jön zavarba tőle. A túl nagy ajándék ezen a napon inkább terhet tesz a megajándékozottra, mint örömet – különösen a munkahelyen, ahol a névnapot sokszor könnyebb megtartani, mint a születésnapot: a nevet mindenki ismeri, a születési dátumot alig valaki.

Amikor a GALAMBOM dobozt terveztük, ez a lépték járt a fejünkben. Egy kézzel készült mézeskalács van benne, amely a budakeszi Milimári Sütiműhelyben készül, többek között fehér rozslisztből, termelői virágmézből és nádcukorból. A dobozban egy szaténszalag rejtőzik: ha kihúzzák, egy keresztény szent egyetlen gondolata válik láthatóvá. Huszonnégyféle üzenetünk van, magyarul és angolul. Névnapra azért is illik, mert a szentek világából érkezik – oda, ahonnan maga a névnap is.

Egy doboz 1 500 Ft, tíz darabtól 1 430 Ft darabonként, és november elejétől szállítjuk. Ha egy csapatban rendszeresen köszöntik egymást, a céges ajándékokról külön oldalunk van.

Mi a teendő, ha elfelejtettük valakinek a névnapját?

Köszöntse fel utólag. A névnapnak nincs olyan szigorú protokollja, mint a születésnapnak, és a késői köszöntés is köszöntés. Egy „tegnap eszembe jutottál, csak elsodort a nap” őszintébb, mint egy előre beütemezett, gépies üzenet.

Ha bizonytalan, melyik napot tartja a másik, kérdezze meg nyugodtan. Sok névnek több névnapja is van – a Katalinnak például április 30. és november 25. is –, és általában azt a napot ünneplik, amelyiket a családjukban megszokták.

Miért érdemes ma is megtartani a névnapot?

Mert ez az egyetlen ünnepünk, amelyet nem mi választunk, és nem is mi szervezünk. A naptár hozza, csendben, minden évben ugyanakkor. Nem kell hozzá terem, vendéglista, ajándéklista – csak annyi, hogy reggel ránézzünk a dátumra, és eszünkbe jusson valaki.

Azt hisszük, ebből sosem elég. Ha további kis alkalmakhoz keres ötletet, az alkalmakat itt gyűjtöttük össze.

Gyakori kérdések

Mióta ünneplik a névnapot Magyarországon?

Legalább a 16. század óta. Az első ismert magyar névnapi köszöntő 1542-ből való: Kanizsai Orsolya két nappal Tamás napja előtt bélest és perecet küldött a férjének, Nádasdy Tamásnak, és vadat is rendelt az ünnepre. A szokás a főúri házaktól a falvakig mindenütt élt, és a protestánsok is megülték.

Mi a különbség a névnap és a születésnap között?

A születésnap a születésünk napja, a névnap annak a szentnek az emléknapja, akinek a nevét viseljük. A névnap dátumát bárki ismeri, aki ránéz a naptárra, ezért a munkahelyen és ismerősök között sokszor könnyebb megtartani, mint a születésnapot.

Mit illik adni névnapra egy kollégának?

Valami kicsit, ami nem kötelez viszonzásra: egy szál virágot, egy tábla csokoládét, egy kézműves édességet vagy egy közös kávét. A névnapi ajándék mértéke szándékosan szerény, a figyelem számít, nem az ár.

Mi a teendő, ha egy névnek több névnapja is van?

Sok név többször is szerepel a naptárban, a Katalin például április 30-án és november 25-én is. Általában azt a napot ünneplik, amelyiket a családban megszokták. Ha nem tudja, melyiket tartja a másik, nyugodtan kérdezze meg.

Késő-e másnap felköszönteni valakit a névnapján?

Nem. A névnapnak nincs szigorú protokollja, és a késői köszöntés is köszöntés. Egy őszinte mondat arról, hogy elsodorta a nap, többet ér, mint egy gépies, előre időzített üzenet.

Melyik országokban tartanak még névnapot?

Közép- és Kelet-Európa nagy részén, Skandináviában és a Balkánon is ismert szokás, például Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Görögországban, Svédországban és Finnországban. Az angolszász országokban viszont jóformán ismeretlen.